A XVIII század 30-as éveiben már állott a szigorított ferences rendi atyák, az observansok nagytemploma, mellette a konvent két szárnyában már benn laktak az atyák, a Vár templomában is kihelyezett ferences vári lelkész lelkipásztorkodott a helyőrség tagjai és magyar hívei között, sőt a régi úgynevezett „puskaporos halmon” is felépült a kis kápolna Sarlós Boldogasszony tiszteletére, de a Jézus Szíve plébánia területéről azt jegyezte fel Szolnok 1787-ből való térképe: Drasch Platze, azaz cséplő helyek. A nagy kiterjedésű szérűre hordták a szénét és búzát, itt csépelték el. Itt voltak az istállók és a jószág itt telelt ki. A szérűk egyhangúságát a kertek tették változatossá. A Katonaváros lakóinak, a vár huszárai és hajdúi, egyébként családos emberek. Itt a mai Eötvös-tér, Csokonai úton és a Zagyva között 60 kertjük volt. /Botár Imre: Szolnok települési, népesedési és gazdasági viszonyai a XVIII. században. 11-15 old./

A szérűk, kertek és istállók alacsony épületei között 1733 évben egy kis kápolna emelkedett ki. A szolnoki elöljáróság és a nép építette a betegeket gyógyító, halottakat feltámasztó Xavéri Szent Ferenc tiszteletére. Migazzi Kristóf bíboros püspök vikáriusa, Zerdahelyi Gábor váci nagyprépost és c. püspök által 1781. május 26-án készült Canonica Visitatio 5 §-a e kápolnáról mondja: „unum publicum in oppidi limitibus honori S. Francisci Xav. impensis oppidantium, authoritate vero Eppi. Mich. Frid Althann. 1733 erectum unica ara humuli, sacerdetali item ernatu. Praeter calicem et missale instructio nullis tamen clenodiis provisa.” Tornya még nem volt a kis kápolnának, de az elöljáróság is és a hívő nép is igen megszerette ezt a városon kívül álló kápolnát. Erről beszél az említett Can. Visitació következő feljegyzése: „Conservatio illius ad senatum pertinet, a que etiam decenter renovátum est 1777: in eodem sacra feriatis dxt /dumtaxat- csupán/ diebus precipue in aestate penes licentia Rvrdssimi Dmi Jeann. Arbai Praepositi et vicarii generalis, 1735 datam ad minus 12, vel 14. Celebrant et Feria 3-ia Rogationum Precessio etiam eo ducit et preces absolvuntur.” / Historia Domus Conventus Franciscani, I. tomus./

Az 1743. és az 1744. éveben a pestis réme tört rá a szolnokiakra. Ennek leküzdésére csak az elkülönítés, a hatósági lezárás volt az egyetlen védekezés. A sóhivatal forgalmát 12 fegyveres és egy szolgabíró zárta el a szolnokiaktól, maga a város is három részre volt választva és azok egymástól elzárva. E két év halottainak száma felülmúlja az 550-et. Végre 1744 májusában szűnni kezdett a pestis. A két fájdalmas esztendő sokáig emlékezetében élt a lakosságnak. Az életben maradottak úgy fejezték ki hálájukat a gondviselés iránt, hogy Xavéri Szent Ferenc napját az egész város fogadalmi ünnepévé tették. A már idézett Historia Domus az 1749 év krónikáját feljegyezve így ír. „Cum consensu Discesano oppidum Szolnok ex voto S. Francisci Xaverii celebrat ut alia festa fori: devotio fit a primis Vesperis, vel adminus litaniae decantantur in capella eiusdem Sancti extra oppidum situata, ipsa vere die processie ducitur illuc, ibidem fit contio hungarica et cacrum cantatur, quibus finitis reducitur processio

A szolnoki hívek minden esztendőben buzgón meg is ülték a megfogadott ünnepet. Mindig emlékezetesek azok a sáros esztendők, amikor a sár miatt lehetetlen volt körmenetet tartani. Ilyen sáros december volt az 1775. évben is, amikor a Historia Domus írója bejegyezte, hogy a sár miatt a ferences atyák csizmában és felgyűrt papi öltönyben jártak és az egész várost elborító sárban a körmenet nem indulhatott el.

Szent Ferenc kápolnájának magánossága 1806 év után enyhülni kezd. A városi tanács úgy látta, hogy a folyton növekvő szolnoki országos vásárok már nem tarthatók benn a város utcáin. Nagyobb térség kellett. Azért 1806. február 24-én a városi tanács az országos vásárok színhelyéül a görögök kápolnájánál lévő terjedelmes gyepet jelölte ki.

Görögök szép számmal éltek ekkor a városban. Túlnyomóan kereskedők voltak. Volt külön temetőjük is és a temetőnél kápolnájuk. A volt kereskedelmi felső iskola, most Közgazdasági Technikum tornatermének falai alatt rejtőzik ma a görögök kápolnájának fundamentuma.

Francois-Xavier és Feller, a belga származású Jézus társasági atya, aki egész Európát és hazánkat is bejárta s könyvét utazása élményeiről halála után adták ki ”Itinéraire, eu Voyages De Mr Abbé de Feller” írja: Többször találkoztam Szolnokon görög kereskedőkkel. Ez volt az első eset, hogy kevés görög tudásomnak hasznát vehettem. E kereskedők között találtam egyet, aki okos, szellemes és tapasztalt ember volt. Vallja ő is, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. Szaloniki származású volt. Örömmel olvastam nála katekizmusukat és más műveket. A katekizmus címe: Orthodoxa confessie catholicae et apostelicae Ecclesiae orientalis. Breslauban nyomták 1751-ben. „De Feller atya 1767 tavaszán járt Szolnokon.

A vásártér nem csak mozgalmasságot hozott a kápolna környékére, hanem lakosságot is. A nép pedig az egyszerű kivitelezésű kápolnát szerette volna toronnyal ékesíteni. Ennek óhajnak tett eleget a városi tanács, amikor 1808. július 5-én elrendeli a torony felépítését. „Tunkl Ferenc ácsmester és Kocska Jakab kőmíves Szent Ferenc kápolna tornyának felállítását és körül belül való reparációjáért a mai napon az obrisztot beadván, az ácsmester csak az anyagot kérte, pénzbeli díjat pedig munkájáért nem fogadott el. A kőmíves mester pedig 300 R. forintokat kért és ígérik, hogy a kápolnát tökéletesen helyrehozva fogják átadni. /Szolnok város j.könyvei/

Volt a kápolnában falra függesztve még egy másik tábla is, amely ismertette a teljes búcsú elnyerésének feltételeit. A teljes búcsút 1767. január 21-én engedélyezte a kápolnát látogató hívek javára XIII. Kelemen pápa

Márki Sándor az „Egyetemes és Hazai Történelem”-ben említi, hogy az éles nyelvű Nagy Frigyes, kortársát, II Józsefet sekrestyésnek csúfolta kicsinyességig menő és bosszantóan türelmetlen jozefinizmusa miatt. Ez Szolnokon abban nyilatkozott meg, hogy – soknak találván városunkban a templomokat – Szent Rókus kápolnáját, amelyet a régi városháza mellett Verseghy János építtetett és a Sarlós Boldogasszony kápolnáját 1789. május 6-án a Szolnokra kiszálló bizottság lebontásra ítélt. Szent Ferenc kápolnája, mivel ott – okos elővigyázatból – már 1779. december 3-án Xavéri Szent Ferenc ünnepén németül is prédikáltak, elkerülte a lebontásra ítélt kápolnák sorsát. Mivel a bizottságban Zerdahelyi Gábor váci nagyprépost is helyet kapott, jószerével keresztül lehetett vinni a Partos kápolna megmaradását is. Szent Rókus kápolnája oly kicsi volt, hogy abban csak az oltár és a ministráns fért el.

Az elődök türelme és okos alkalmazkodása – ennek jellemzője, hogy 1788. december 3-án csak csendes mise volt kápolnában, a jozefinizmus ártalmas hatását városunktól távol tartotta.

Nem hiába vállalta magára a Városi Tanács az 1781-es Can. Vis.-ban: Conservatio illius ad senatum pertinet”, - de törekedett is ebbeli kötelezettségének becsületesen megfelelni. A kápolna mellett fából három keresztet állított 1781 évben. Ez a Kálvária a városi tanács gondozásában 1903 évig állott fenn.

A megnyitott vásártér szélén kezdett letelepedni a lélekszámban folyton gyarapodó város népe. Az Egerbe vezető út mentén cigányok is telepedtek le és a folyton népesedő városrész innen kapta a Cigányváros elnevezést. A lakosság zöme azonban szorgalmas földműves volt. Amikor a városi elöljáróság az eddig osztatlan szandai pusztán lévő földeket osztotta, a cigányvárosiak is jelentkeztek. Képviselőjük is húzott egyet a megszámozott nyilakból és így jött az osztás végén az első nyíl a Német Tizednek, /Tabán/

      Nem vallottak szégyent a cigányvárosiak, azért amikor 1806. július 12-én a varsányi (ma itt Rákóczifalva épült fel) és az Alcsi-i szögben lévő nádasok vágására húztak megjegyzett nyilat, az elsőt Német Tized

„ 11-én           23        „  halt meg a város híveiből. Zagyván túl kórházat rendeztek be. A régi temető háta mögött /a Koltói Anna úti ált iskola helyén / új temetőt nyitottak. Sokan menekültek a városból. A lelkipásztorok maradtak és bizonyára a jó hívekkel együtt az előírt óvintézkedések betartása mellett imádkoztak és engeszteltek. Július végén a kolera vesztett erejéből és hat heti öldöklés után megszűnt /Hist. Domus. I. tomus/

Az életben maradottakat 1831. szeptember 8-án hálaadásra hívták a lelkipásztorok. Előtte este 8 órakor minden templomban megszólaltak a harangok, és hívták a megmaradottakat hálaadásra, meg az utána következető körmenetre. Ez így folyt le. Kisboldogasszony ünnepén reggel 6 órakor a nagytemplomban csendes mise volt. Utána a körmenet elindult a szent János kápolnához a Tisza partjára. Itt elimádkoztak 5 Miatyánkot és 5 Üdvözlégy Máriát. Megkerülve a kerteket a körmenet elérkezett Xav. Szt. Ferenc kápolnához. Itt volt a templom előtti nagy téren a szentbeszéd. Ennek végeztével ismét közösen mondottak el 5 Miatyánkot és 5 Üdvözlégy Máriát. A körmenet ezután a vártemplomba ment, ahol énekes nagymise volt. Végül a nagytemplomba visszatérve elénekelték a Tedeumot, a szentségi áldással ért véget a hálaadás.

Urunk színeváltozása ünnepére már megszűnt a fenyegető kolera-járvány. Ezért a buzgó városi tanács 1832-ben elrendelte, hogy minden évben fogadalmi szent engesztelés gyanánt Urunk színeváltozása ünnepén illetve azt követő vasárnapon a nagytemplomból hálaadó körmenet induljon Xav. Szent Ferenc kápolnájához. A váci egyházmegyei hatóság 1832 június 1-én örömmel hagyta jóvá a szolnoki városi tanács ezen határozatát.

Az akkor még szín katolikus Szolnok városi tanácsa nem csak 1832-ben a kolera félelmes évében mutatta meg bensőséges hitét, hanem előzőleg is több alkalommal. Ezek közül jónak látszik megemlíteni az 1826 évi jubileumi búcsúval kapcsolatos rendelkezését a helybeli tanácsnak. Városi jegyzőkönyv 136/1826 sz. alatt /411 oldal/ elrendeli a következőket: a teljes búcsú elnyerése végett előírt templomlátogatást a város népe június 25., július 9., augusztus 15., és szeptember 8-án végzi el. A tanács, a szerzetes atyák és a céhek zászlók alatt ’a nagytemplomból a sóházak mellett mennek a Várba, onnan a Városháza előtt vivő országúton a Xav. kápolnáig, onnan a Nagy Tizedi szérűs kertek és a Vásár állás mellett Szent János kápolnájába, onnan a Tisza parton vissza a nagy templomba.” Tanulságos a tanácsi jegyzőkönyv befejező része:” Szent Búcsúk érdeme elnyerésével az Ő szent országában mindnyájan örökkön örökké éljünk és örvendezzünk. Amen.”

Xavéri Szent Ferenc kápolnájának első harangját a városi tanács, mint fenntartó szerezte be. Ezt a harangot 1811-ben öntötték 56 és fél font súlyban. /egy font 56 deka/ „Öntötte Eberhard Henrik Pesten 1811.” ez a magyar nyelvű felírás volt rajta. Kámánházi László váci püspök a következő évben, 1812-ben Xav. Szent Ferenc tiszteletére felszentelte.

A város maga gondoskodott a harangozói teendők ellátásáról is. Mivel a két fogadalmi ünnepen kívül /Urunk színeváltozását követő vasárnap és a védőszent ünnepe, dec.3 / csak a keresztjáró napok körmeneténél volt a kápolnában szentmise, a harangozó elfoglaltságához képest alacsony volt a javadalmazása is.

Még 1921 évben is a város fizeti a kápolna harangozóját. Akkor éppen Cs. Fehér István volt a harangozó és az inflációs évben, 1921-ben fizetése emelését kérte a várostól. A város 1515/1921. j.könyvi sz. alatt foglalkozott kérelmével és ezt a véghatározatot hozta. Az illetmény minimális, de a város közönsége a folyamodótól illetményével arányban nem álló szolgáltatmányokat nem követel”

A számmal kifejezett illetmény egész évre szól. A kápolna kis harangja 27 éven keresztül egymagában állt a toronyban. A jó hívek buzgósága az 1839 évben két új harangot szerzett a kápolnának. Egyiket Lengyel János szabómester özvegye, Sóskuti Erzsébet öntette 287 font súlyban. A harang felírása: „Lengyel János és Sóskúti Erzsébet hites pár költségén olajba főtt Szent János tiszteletére öntötte Hornung József. 1839.-„

A harmadik harangot a szolnoki tanács érdemes és buzgó tagja, Bózsó István öntette Pesten 1838 évben. A harang magyar nyelvű felírása: „Sz. István mártír tiszteletére nemzetes Bózsó István készítette, öntötte Eberhard Henrik Pesten 1838.” – súlya 158 font. Mindkét harangot Nádasdy Ferenc váci püspök szentelte fel.

Több mint száz éven a kápolnának nem volt orgonája. Végre is Gyertyaszentelő Boldogasszony - patronája a vártemplomnak 1922-ig - megsajnálta kedves szentjének kápolnáját és elküldte a saját orgonáját. Mert a vártemplom 1847. november 1-én új orgonát kapott. Mi legyen a régivel? Belevették a szerződésbe, hogy az orgonajavító mester köteles a régi vártemplomi orgonát is kijavítani és utána elhelyezni Szent Ferenc kápolnájában. Ez meg is történt.

A kápolna külseje 1868 évben már régen siralmas állapotban volt. A ferencrendi plébános és a hívek kérték a városi tanácsot, mint fenntartót, hogy végeztesse a templom halaszthatatlan kijavítását. De ekkor a város pénzügyei olyan súlyos helyzetben voltak, hogy a tanács nem vállalkozott a restaurálásra. Mivel a további halogatás a templomocska állagának is ártott volna, P. Erdős Aurél, ferencrendi gvárdián és plébános a hívek között gyűjteni kezdett. A ferences konvent maga, hogy jó példával másokat is lelkesítsen, 50 forintot és 800 téglát ajánlott fel. A hívek ragaszkodó szeretete Szent Ferenc kápolnája iránt most mutatkozott meg igazán. Egy hónap alatt összeadták a renoválásra szükséges összeget. A részben beomlott boltozatot kijavították, vaskötéssel megerősítették. A templomot kívül és belül megújították. A kis tornyot ellátták négy, zöldre festett redőnyös ablakkal és minden munka elvégzése után még maradt is fenn 80 forint készpénz. Amikor 1871-ben elérkezett a nyári fogadalmi ünnep – Urunk színeváltozásának ünnepe éppen összeesett a Pünkösd u. X. vasárnappal, a váci megyéspüspök megbízásából a ferencrendi gvárdián atya a hívő nép nagy tömegeinek jelenlétében a kápolnát benedikálta.

A kápolna előtt a Kálvária három keresztje nagyon megsínylette már az idők járását. A jó Isten kegyelme ekkor egy özvegyasszonynak a lelkében felszította az áldozatkészség lángocskáját. - Az 1902 év végén felállított kereszt ma is hirdeti özv. K. Molnár Antalné Csabai Erzsébet hivőnek buzgóságát. A szép kőkeresztet P. Árva Ferenc, a konvent gvárdiánja 1903. június 21-én szentelte fel. A hívek körmenetben jöttek ide a nagytemplomból. /Hist. Domus. III. tomus./

1903. december 3-án hajnali misét tartottak Szt. Ferenc kápolnájában. Nagyon sokan megjelentek. A védőszent ünnepének ezt az újszerű megülését az a körülmény tette szükségessé, hogy legyen közönsége az ünnepnek.

A kápolna mindkét fogadalmi ünnepe abban az ősi időben alakult ki, amikor az egész város még földművelésből élt. Az 1900-as évekre azonban Szolnok megváltoztatta arculatját és ipari várossá lett. Vasúti műhelye, vasúti csomópont-jellege, malom, gőzfűrész stb. üzemei révén. Minden délben az asszonyok serege vitte az ebédet a dolgozó férj és édesapa számára.

E körülmény miatt, a hétköznapokon megtartott és délig nyúló körmenetek elveszették tömegeiket. Ezért tették át a decemberi fogadalmi ünnepet a hajnali mise idejére, az augusztusit pedig az ünnepet követő vasárnapra. /Hist. Domus III. kötet/

Az első világháború fájdalmas eseményei között 1916 júliusában lesújtó hír futott végig a hívő nép lelkén. Viszik a harangokat. Annyi élet és vér után oda kell adni a harangokat is. Déri Adolf mérnök-hadnagy július 16-ig a városban 12 harangot szedett össze. Hogy a béke Fejedelméhez hívogató harangok az emberölés eszközévé legyenek, két napig várták a harangok az ószolnoki vasúti raktárnál a bevagonírozást. Sokan mentek a hívek búcsút venni tőlük. Mivel Szent Ferenc kápolnájának rendszeres Istentisztelete nem volt, azért ez jogcím volt arra, hogy mind a három harangot elvigyék tornyáról. Ennyit egyetlen szolnoki templom sem veszített. /Hist. Domus. V. tomus 76 old./

1924. december 21-én érkezett a városba Gossman Ferenc felszentelt püspök Dr. Horváth Elemér püspöki titkár kíséretében. A ferencrendiek temploma számára 3 új harangot szentelt fel. Karácsonyra már meg is szólaltak a harangok. Az adakozó jó hívek, hisz ők adták össze a harangok árát, nagy öröme érthető. De részesíteni akarták az általános örömben Szent Ferenc kápolnáját. Ezért a ferencrendi atyák legkisebb harangjukat, a haldoklókét — ezt nem vitték el a háborúba — 80 font súlyban átengedték a Xavéri kápolnának. /Hist. Dom.V. tomus 146./

A továbbiakban a kápolna sorsa összefolyik a Jézus Szíve plébánia templomának és egyházközségének sorsával. Ezért a kápolna történetének folyamatos leírása megszakad.

A küzdő egyház életében minden sikert jó lelkek imája, okossága és aktivitása előz meg. Így volt ez a Jézus Szíve egyházközség létrejöttével is. Az első buzgó pap, akinek személye és tiszta látása feltétele volt egyházközségünk megszületésének, Szolnok szülötte, Dr. Tóth Tihamér egyetemi tanár és veszprémi püspök volt.

A ferencesek nagytemplomában két kármelita atya 1920. január 10-18 napjai között nagy siker mellett népmissziót tartott. P. Hász Brokárd és P. Hárs Ágoston tartották a missziós szentbeszédeket. A népmisszió bezárására – éppen vasárnap volt – Dr. Tóth Tihamér kíséretében eljött Dr. Hanauer A. István váci megyéspüspök is. Az érkező főpásztort az állomáson Dr. Spett Ernő polgármester és Zrumeczky Viktor főjegyző fogadták.

A népmissziót bezáró főpapi mise után a megyéspüspök fogadta a szolnoki hívek küldöttségét. A küldöttség szónoka dr. Ferencsik Lajos gimnáziumi igazgató arra kérte a püspök atyát, hogy a hívek nagy számára való tekintettel tegye lehetővé a második plébánia és plébániatemplom felállításának előkészítését.

A továbbiakról Dr. Tóth Tihamér informálta a megyéspüspököt a szolnoki nép buzgóságáról. Hisz a város lakossága 1786-ban 5812 volt és az elvégzett húsvéti szentgyónások száma 4140 volt. Buzgó volt az elöljáróság is. Ennek ékes bizonysága a városi jegyzőkönyvekben 1797. nov. 9-i üléséről megörökített határozat: „Hogy a publicum böjti napokon ne szenvedjen fölöttéb, rendeltetvén, az Halászok által meg limitáltatott a Hal, mely szerint kötelesek lesznek ez utána Fejér halat 3 krajc. Pontyot, Hartsát 5 krajc. Kecsegét 6 krajcárért mérni.”

A hívek és az előjáróság hithűsége és állandó számbeli gyarapodása ellenére 200 év alatt egyetlen új lelkipásztori központ nem létesült.

Sőt a vártemplom bezárására a Kapisztrán rendtartomány engedélyt adott és 1916. szept. 16-án bezárták a nagy múltú vártemplom ajtaját. Lelkipásztora F. Kovács Damján visszament a konventbe. A lakáshiány miatt a város a vári lelkészlakást polgári személyeknek adta ki lakbérért, amelyet a város pénztárába fizettek be. Még 1921 évben is Nagy Gyula és társai évi 400 korona lakbért fizetnek a városi pénztárba. „a várbéli paplakban” élvezett lakásért. /Vár .j.könyv. 632/1921. sz határozat./ A vártemplomról bizonytalan időre azért mondott le a rendtartomány, mert a város nem gondoskodott a vári lelkész megélhetéséről. A megyés püspök új lelkipásztori központok kialakításának előkészítésére, mint püspök biztost Szolnokra küldte Dr. Liebner Jánost. Szolnokon már megfordult ő és a város népére és értelmiségére igen nagy hatást gyakorolt szeretetteljes fellépésével és kivételes szónoki tehetségével. Először akkor keltett feltűnést, amikor mint tábori lelkész 1915. november 1-én, a halottak estéjén magyar és német nyelven (németül az idevezényelt prágai 88. sz. gyalogezred katonái miatt beszélt) a világháború elhunytjairól emlékezett meg. 1920. január 26 óta püspöki biztos Szolnokon.

A krónikásnak meg kell még emlékeznie egy harmadik személyről is, aki első lelkipásztora lett a Jézus Szíve templomnak. P. Radvánszky József aranykeretes szemüveget viselt. Csillogása mögött ott volt érezhető a szív és a lélek aranya is. Rendi elöljárósága Szolnokra helyezte, mint diakónust 1894. aug. 14-én. Másfél év múlva, 1896. febr. 6-án letette az ünnepélyes fogadalmakat. Ettől kezdve ismerik őt a szolnoki hívek, és haláláig körülvették szeretetük és nagyrabecsülésük számtalan jelével. Kétszer törte el lábát, 1922-ben és 1924-ben, de rokkantságában is dolgozott haláláig.

Jézus Szíve plébánia az említett személyek közreműködésén kívül egy pozitív és egy negatív tárgyi körülménynek köszönheti még létét.

Pozitív feltételnek kell minősíteni a városi Szegények Otthonának létesítését.

A régi Szolnoknak is megvolt a szegényháza. Ma a Koltói Anna u. 6. sz alatti ált. iskola emelkedik a régi temető egykori hantjai fölött. Az öreg temető szélén volt a szegényház, közel a konvent épületéhez. Téglából épült még 1779-ben és négy kis helyisége 12 szegénynek befogadására volt alkalmas. Első gondnoka Kotsis János tanácstag volt. Alapítvány nem volt, a hívek adományai és a város támogatása tartották fenn.

Igen szerény lehetett az ellátás, mert az ott lakók csapatostól jártak az utcákon kéregetni. A helytartó tanács úgy látszik, méltatlannak tartotta a Kamarához tartozó városhoz a kéregetők csoportos vonulását és a városi tanácsot utasította a kéregetés beszüntetésére. Mint a városi j.könyvek 304 old. olvasható, a tanács 1805. március 13-án a következő határozatot hozta: „A Fölséges Consiliumnak intenciója szerint a koldusok ezután sem egyenként, sem csoportosan ne kolduljanak. A nekik szánt adományokat hordozzák össze a szegények spitállyának egyik szobája előtt minden hét szerdáján és szombatján reggel 7 óra után és arra rendelendő személy ossza azt ki a szegények között.”

Úgy látszik, hogy kevés adomány gyűlt össze, mert a városi tanács még ezen év november 11-én tartott ülésén kénytelen volt ilyen határozatot hozni: „Mivel kevés az alamizsna és a koldusok majd éhen halnak, végeztetett, hogy csak egyedül hetenként kétszer kéregetni mehetnek.”

Jobbra fordult a szegényháziak élete, amikor Némethy Ignácz nagyváradi székesegyházi kanonok végrendeletében 10.000 forintot hagyományozott a szolnoki szegényház javára. A nemes lelkű adományozó 1823. március 17-én halt meg. A végrendeleti végrehajtó Lajcsák Ferenc, az elhunyt kanonoktársa volt. Szolnok akkori bíróját, Kovács Andrást azonnal értesítette a hagyományról és a végrendelet érvényességéről.

A szolnoki szegények új otthont azonban csak a múlt század közepén kaptak a vásártéren. A régi temetőt a város 1855bem sétatérré alakította át. Ekkor hozták el onnan a régi temetőből és helyezték mai helyére „Szomorú Jézus” szobrát. És ekkor építettek új szegényházat a vásártéren. Ma a megyei rendőrkapitányság székháza, előtte a polgári fiúiskola udvara állott a helyén.

Már három éve felparcellázta a város a Vásárteret és a fejlődésnek útjában állott a roskadozó szegényházi épület. Ezért a város 1924. december 30-án tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a vásártér Rékasi úti részén 740 négyszögöles egyemeletes szegényházat épít. A mérnöki hivatal a tervet már el is készítette.

A Szegényház felépítésére az 1925. március 27-én tartott közgyűlés Gyura Kálmán és társa cégnek adta ki az építés munkáját, mert az volt a legolcsóbb ajánlattevő 848.486.500 koronás ajánlatával.

Ugyanezen év július 3-án tartott közgyűlésen a polgármester előterjeszti, hogy az új városi Szegényházban eltartottak gondozását a helybeli közkórházban áldásosan dolgozó apácákra bízza. A közgyűlés egyhangú helyesléssel vette tudomásul a polgármester előterjesztését. Két hónap múlva, szeptember 25-én tartott közgyűlés intézkedik a szegényházi apácák lakásáról és kápolnájáról. Szolnok polgármestere ez időben Dr. Tóth Tamás volt, fivére Dr. Tóth Tihamérnak.

Szolnok katolikus népe nagy örömmel fogadta a szegényházi kápolna gondolatát és megelégedéssel várta oda a kedves nővéreket. A nők és asszonyok konregációi gyűjtések és teaesték, előadások bevételével siettek hozzájárulni a kápolna berendezéséhez. Meg is volt a serény munka jutalma. A polgármester jelenlétében P. Lombos László ferences rendi plébános 1925. december 6-án felszentelte a Szegényház teljesen felszerelt kápolnáját.

Kétségtelenül nagy haladás volt a lelkek szolgálatában. A nagytemplom, a vártemplom és a kórházi kápolna mellett az Isteni Üdvözítő Leányai szegényházi kis kápolnájában naponta csengettek Úrfelmutatásra.

De érezte mindenki, hogy ezzel nincs megoldva a vásártéri plébánia terve. Ismét dr. Liebner János püspöki biztos volt, aki nagy fontosságú lépést tett éppen ennek a célnak érdekében.

Az 1900-as években tette meg Szolnok városa első nagy lépéseit a modern városiasodás útján. 1910 februárjában már készen állott a vásártéren a víztorony. Vízvezeték, csatornázás is elkészült. Ezt a bíztató fejlődést megakasztotta az első világháború. Mihelyt ez lezajlott és a szörnyű sebek gyógyulni kezdtek, a város közgyűlése ismét napirendre tűzte a vásártér felparcellázását. Ez volt az utolsó lehetőség arra, hogy a második plébánia templomának és a plébánia épületnek megfelelő telket szerezzenek. Dr. Liebner arra kérte a közgyűlést, hogy néhány parcella helyét tartsa fenn az építendő második plébániatemplom részére. Előterjesztése meghallgatásra talált. A püspöki biztos személyének súlya és tekintélye ez időben egészen egyedül álló volt. Ezt személyi tulajdonságaival érte el. Gróf Apponyi 80-ik születésnapján, a városi közgyűlésen mondott beszéde szóról-szóra belekerült a város 1921. május 27-i közgyűlésének jegyzőkönyvébe. Aztán kinyomtatták és a közgyűlés minden tagja nyomtatásban is megkapta. Nem csoda, hogy amikor a második plébániatemplom telkét az elöljáróság és a közgyűlés jóindulatába ajánlotta, 3400/1921 sz. közgyűlési határozat a vásártér 104 házhelyéből a 88, 89, 90, 91 és 92 sz. „telekrészeket az eladási eljárás alól kiveszi egy építendő második r. kat. templom céljaira, és szabadon hagyja a helyet.”

Mintha megérezte volna a buzgó szolnoki hivő házaspár, Farkas Bede Mátyás és neje Vigh Anna, hogy a vásártéren egy hely üres lesz a templom számára, még 1887-ben szép kőkeresztet állítottak a Baross úton, Ez a kőkereszt ma is áll és itt van a fenntartott öt parcella üres területe is. Az első világháború után itt helyezték el az országzászlót, később a városháza előtti piactérről ide került az 1866-os osztrák-porosz szerencsétlen végű háború áldozatainak emlékoszlopa.

Bizonyos, hogy ha Dr. Liebner továbbra is marad Szolnokon, a második plébánia templom már állana. Az egyházmegyei hatóság azonban 1922. október 8-án Dr. Liebnert elhelyezte Szolnokról. Előzőleg a vártemplomba helyezte Dr. Sághy Sándort mint gimnáziumi hittanárt és az újonnan benedikált vártemplom lelkészét. Mert a vártemplomot az 1919. évi harcokban a román tüzérség rommá lőtte. Újjáépítése után 1922. szeptember 24-én benedikálta Hanauer A. István megyéspüspök, akit ez alkalommal Dr. Széll Kálmán és Varázséji Béla kanonokok kisérték le a városba. A templomszentelés ünnepi hangulatában senki sem gondolt arra, hogy Dr. Liebner távozásával a második plébánia templom építésének reménye is eltávozik majd az egyházközség látóköréből.

Szerencsére volt valaki, akinek papi szíve szerette volna minél jobban felkarolni a vásártér környék híveinek lelki gondozását. Ez az érdem Radvánszky Józsefet illeti. Mivel kettős lábtörése valósággal rokkanttá tette, le kellett mondania hitoktatói állásáról, nyugdíjazását kérte. Majd felvételét kérte a váci egyházmegyébe.

Ez utóbbi előzménye az volt, hogy a Kapisztrán ferences rendtartomány Kecskeméten 1921 augusztus 4-én tartott ülése eldöntötte, hogy Szolnokra a konvent megreformálására P. Unghváry Antal házfőnök vezetésével reformokat elfogadó tagjait küldi el. Radvánszky József előrehaladott korára és rokkantságára való tekintettel inkább kérte a váci egyházmegye papjai közé való felvételét. Meg is kapta a szolnoki hívek örömére és hasznára. 1926 augusztusában a váci egyházmegyei hatóság őt nevezi ki a szegényházi kápolna lelkészévé. Előtte P: Majsay Mór látta el a lelkészi teendőket. P. Majsay Mór tehetséges és nagy elfoglaltságú hitoktató és szerkesztő volt. A szegényházi kápolnában igen sokszor huzamos időn át helyettesíteni kellett őt. A helyettesítést rendtársai végezték. Állandó első lelkésze az itteni kis kápolnának Radvánszky József volt.

Nem csak a hívek szerették. A környék papsága mint lelki atyát és meleg szívű barátot sokszor felkereste. A hívek pedig olyan számban tódultak a kis kápolnába, hogy annak minden része zsúfolásig megtelt. Ez igen hasznos körülmény volt. Így született meg a szegényházi lelkész szívében a kápolna kibővítésének gondolata.

A Jézus Szíve plébánia háztörténetébe nem tartozik bele annak részletes ismertetése, hogy miért akadt el a második plébánia templom felépítésének ügye. Bizonyos, hogy a szandaszöllősiek és az újvárosiak is ugyanolyan joggal és ugyanolyan lelki igényekre hivatkozva, mint a vásártériek templomot kértek az egyházközségtől. Az egyházközség számára is jó anyagi helyzete ellenére igen súlyos feladat volt: kétszáz év mulasztásával rögtön az első világháború után helyrehozni. De voltak személyi okok is. Ezt eléggé szemlélteti az 1927 januárjában tartott egyházközségi rendes ülés, mikor is Dr. Sághy Sándor egyházi elnök előterjeszti a második plébániatemplom felépítésének ügyét. De nem a vásártéren a már rendelkezésre álló helyen, hanem a Hősök terén. P. Szabó Polikárp ferences rendi plébános ilyen formában nem fogadja el az előterjesztést, sőt rendje nevében tiltakozik ellene. Mert nem a nagytemplomból 300 méterre, hanem a Vásártéren van szükség templomra. P. Szabó Polikárp felfogását a többség is osztotta.

A szegényházi kápolna rokkant lelkésze pedig a hozzá bensőségesen ragaszkodó híveivel hozzálátott a kápolna kibővítésének előkészítéséhez.

Mintha átvettek volna valamit lelkészük nagy lelkesedéséből és állhatatosságából, a Szegényházi Kápolna építő bizottsága nem csak megalakult, hanem éveken keresztül lankadatlanul dolgozott is. Havi felajánlásokból, önkéntes adományokból, előadások és teaestélyek apró bevételeiből állandóan nőtt a szent célra szánt tőke. Ifj. Bódi István, a bizottság világi elnöke még a városi képviselőtestület segélyét is meg tudta szerezni. Már tervük is volt a kápolna méreteiről és elhelyezéséről.

Ez a terv azonban nem illett most még bele az egyházmegyei hatóság elgondolásába. Az még mindig ragaszkodott a második plébániatemplom felépítéséhez a Vásártéren. Jól is tette, hogy ragaszkodott ehhez, mert az egyházközség anyagilag elbírta volna ennek építését is, mint ahogyan a gyárvárosi gyönyörű templom építését is. És pénze nem veszett volna el.

Az engedelmességhez hozzászokott egykori szerzetes, Radvánszky József meghajolt az egyházmegyei hatóság kifejezett akarata előtt. De engedelmessége ésszerű volt.

A Szegényházi Kápolna Építő Bizottsága 1927. december 11-én a Constantin iskolában közgyűlést tartott. Jelen voltak P. Lombos László ferencrendi plébános, mint egyházi elnök, ifj. Bódi István világi elnök, Radvánszky József szegényházi lelkész, Tóth István polg. fiúisk. igazgató, pénztáros, Végh Antal gyógyszerész biz. tag, Katona József és Deme János, a számvizsgáló bizottság tagjai és az érdekelt híveket mintegy 2-es főnyi hallgatóság képviselte.

P. Lombos László ismertette a váci egyházmegyei hatóság elgondolását, amely ma is elvárja a szolnoki rk. egyházközségtől, hogy felépít hívei számának megfelelő plébánia templomot a Vásártéren. Ezt a szép elgondolást ne keresztezzük. Figyelemmel azért arra, hogy az építendő új templom éppen a Vásártéren és a Szegényház körül lakó hívek lelki igényeit lesz hivatva kielégíteni, - ezért javasolja – hogy a Bizottság a rendelkezésre álló összeget adományozza az építendő második plébániatemplom költségeihez.

Addig is ez összegből „szegényházi kápolna Alapot” létesítenek. Takarékba téve a kamatokat minden évben tőkésítik.

Mint előrelátható volt, a második plébániatemplom felépítése folyton elodáztatott. A Bizottság jól látta, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Miután a város az engedélyt megadta, a Szegényház mellett 1933. május 8-án ünnepi külsőségek közepette megtörtént az első kapavágás a mostani Jézus Szíve plébániatemplom megvalósítása érdekében. A Bizottság tagjai, az összes hívek, iparosok, igával rendelkező gazdák nagyon lelkesen dolgoztak. Meg is von az az örömük, hogy még ugyanezen évben, tehát 1933. október 1-én Hanauer Á. István megyéspüspök felszentelte a templomot. De még ekkor mindenkinek a lelkében erősen élt a második plébániatemplom gondolata. Általános volt a felfogás, hogy a felszentelt kápolna bővebb kiadása a szegényházi apácák kis szentélyének. Ez az elgondolás külső formában úgy nyilatkozott meg, hogy a templom össze volt és van ma is kötve egy átjáró által a Szegényházzal. Radvánszky Józsefnek kis szobája pedig, amelyet a város neki a teljes ellátással együtt még 1926-ban rendelkezésére bocsátott, majd meg fog felelni a következő szegényházi lelkészeknek is. Senki sem gondolt még ekkor külön lelkészlakásra. E körülmény okozta ezután azt, hogy az előrelátás hiányából a plébánia épülete elég messze került el a plébániatemplomtól.

1934 márciusában, Szent József ünnepén volt az első templom búcsúja a szegényházi templomnak. Ezt a napot még örvendetesebbé tette a templom első harangjának felszentelése. A váci egyházmegyei hatóság megbízásából P. Bersányi Balázs ferences rendi plébános végezte a harangszentelést.

A következő év is hozott ajándékot a templomnak. Budai Sándorné Munkácsi Anna 1935-ben a templom előtt szép kőkeresztet állított fel.

Ettől kezdve minden év hoz új díszt, új ékességet a templomnak. Felépül a lourdesi Szűzanya barlangja. Majd 1939 júniusában Márton Lajos országos hírű festőművész kifesti a templomot.

Az öreg Simeon halála előtt így imádkozott:”Most bocsásd el, Uram, a Te szolgádat, mert látták…” Ugyanezt mondhatta 1947. február 27-én elhunyt Radvánszky József is. Mert a gondviselés megadta neki azt a nagy kegyelmet, hogy látta megvalósulni azt, kis templomot és szépségbe öltözködni, úgy, ahogyan sokszor fájdalmas és álmatlan éjszakáin bizonyára elgondolta.

Az egyházmegyei hatóság Radvánszky József után Dr. Nagy Jánost, a szolnoki fiúgimnázium hittanárát nevezte ki szegényházi lelkésznek, eddigi munkaköre megtartása mellett. A kinevezés 1947. március 1-ről szól.

A szegényház égbe költözött első lelkésze, úgy látszik, felülről is gondját viselő papja maradt a Szegényház környékének. Az egyházközség 1943-ban a Szt. Ferenc kápolnát kitatarozza, sőt állandó miséző papot is kapott Pálinkás Antal nyugalmazott jobbágyi-i rokonainál, minden napi szentmiséjét éveken keresztül Szt. Ferenc kápolnájában mondja el. Így most már naponta két helyen is van Úrfelmutatás az egykori Drasch Platz-on.

Egészen 1947-ig a szolnoki katolikus hívek egyetlen egyházközséget alkottak. A váci egyházmegyei hatóság 1947. április 29-én az eddig egyetlent szétválasztja és – igen bölcsen – öt egyházközséget alkot.

Majd 1947. május 31-vel a szegényházi kápolnában felállítja a Jézus Szívéről nevezett lelkészséget.

Az új Jézus Szíve egyházközség képviselőtestülete Dr. Nagy János plébános elnöklete mellett 1947. szeptember 20-án megtartotta alakuló ülését.